3

A kis szerecsen legendája

Kivettem a könyvtárból pár filatélia témájú könyvet.
    Az egyik régi példány próbál olvasmányosan írni a bélyegekkel kapcsolatos dolgokról, amit azért tartok kifejezetten jónak, mert előző társainál nem feltétlen éreztem az aligbíromletenni-fílinget.
    Mivel 1972-es kiadás, így tele van már nem aktuális dolgokkal, minthogy:
„A MABÉOSZ-nak (
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége) közel 6 ezer tagja volt, ma 160 ezer a felnőtt s az ifjúsági tagok száma.”
Hát igen, a bélyeggyűjtés drasztikus hanyatlásnak indult azóta, amiről itt olvashattok egy mai írást.
    Visszatérve a tárgyhoz, ami tulajdonképpen egy mulatságos kis történet lenne a könyvből, amiről még sehol máshol nem olvastam és Anetten se találtam róla semmit, az is lehet, hogy kitaláció, de gondoltam megosztom Veletek, mert engem megnevettetett.


„ „Nagymama, mit őrizgetsz a dobozban?”  – A század elején sok fiatal fordult ezzel a kéréssel nagyszülőjéhez. Csaknem minden nagymamának volt ugyanis abban az időben egy doboza, amelybe különös célra bélyegeket tett félre. Elterjedt szokás volt ez akkoriban. Ma már nem tudni, hogy kik, de azzal áltatták az embereket, hogy bizonyos számú használt bélyeg összegyűjtése esetén kis néger rabszolgákhoz juthatnak. De tulajdonképpen senki sem tudta, hová kell elküldeni a „rabszolgára valót”.
    Ügyesen kihasználta ezt egy varsói bélyegkereskedő. Újsághirdetést adott fel, kérve, neki küldjék el a bélyegeket, s ő majd továbbítja azokat a megfelelő helyre. - De - állt a hirdetésben - a „rabszolgavásárlásra” több százezer bélyeget kell összegyűjteni. 
    Az ötlet bevállt: néhány nap múlva a hirdetőnek raktározási gondjai támadtak. Hogy azután vásárolt-e valaki a bélyegekért rabszolgát vagy sem, nem tudjuk, de szinte biztos, hogy nem.
    A nagymamák bélyeggel teli dobozai azonban sok unokát tettek a bélyeggyűjtés „rabszolgáivá”.” | A bélyegek világa

2

Benedek Elek

VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY

magyar mese I. / IV.

"Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király s annak két fia. Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja, azt mondta, hogy ő addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja.
-No, azt keresheted — mondta a bátyja —, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül.
-Hiszen szép a feleséged — mondotta a királyfi —, de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon. 
Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelő dajkája, s amikor az idősebbik királyfi továbbment, azt mondta a kicsi királyfinak:
-Bizony jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony a te bátyád feleségének a húga.
-No bizony, ha az, megyek is utána.
-Megállj csak, fiam — mondja az öregasszony —, nem találod meg azt az apja házában. El vagyon az rejtve egy nádszálban. Hallottad-e hírét a Fekete-tengernek? Fekete-tengernek a hetvenhetedik szigetjén vagyon három nádszál, a középsőben van a világszép királykisasszony, a két szélsőben a két szobalánya. De ezen a szigeten olyan nagy sötétség van, hogy a kardodat felakaszthatod rája. Aztán, ha odatalálsz is, egy vén boszorkány őrzi a három nádszálat, s jobban vigyáz rájuk, mint a két szeme világára, mert csak addig ég az élete gyertyája, amíg valaki ezt a három nádszálat le nem vágja. 
   Hiszen a királyfinak se kellett egyéb, felnyergelte legjobbik lovát, s indult még aznap, hogy felkeresse a világszép Nádszálkisasszonyt.”

2

Benedek Elek

VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY

magyar mese II. / IV.

“…Ment hetedhét ország ellen, estére kelve betért egy rengeteg nagy erdőbe, rengeteg nagy erdőben egy kicsi házikóba. Nem lakott ott más, csak egy öregasszony. Köszön az asszonynak illendőképpen, fogadja az is nemkülönben, s kérdi:
-Ugyan hol jársz itt, fiam, ahol a madár sem jár?
-Világszép Nádszálkisasszonyt keresem, aki a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetjén egy nádszálba vagyon elrejtve. Ugyan bizony, hallotta-e a hírét?
-Sem hírét, sem nevét nem hallottam, édes fiam, de túl a hegyen, kerek erdő aljában lakik a néném, az talán hallotta hírét. Hé, Mici, hopp elé a sutból! — szólott a macskájának. — Igazítsd útba ezt a legényt.
    Kiszökött a macska a sutból, s a királyfi ment utána.
    Mire pitymallott, megtalálta a másik öregasszonyt is. Elémondja, hogy mi jóban jár. Hallgat, hallgat az öregasszony, mintha erősen gondolkoznék, s aztán mondja:
-Hej, fiam, nem érsz te soha oda világon való életedben, ha olyan paripát nem szerzesz, amely sárkánytejet szopott, égőparazsat evett, s tûzlángot ivott. De nini, mi van a fejeden? Ihol, három aranyhajszál, ezt a három aranyhajszálat kihúzom a fejedből, adok hozzá egy kilincsmadzagot. Mikor aztán kiérsz erre meg erre a magas hegyre, ott a madzaggal csapd meg a három aranyhajszálat, s egyszeribe elébed toppan a táltos paripa. Kihúzta az öregasszony a királyfi fejéből a három aranyhajszálat, odaadja a kilincsmadzagot, megköszöni a királyfi, s meg sem áll, míg annak a magas hegynek a tetejére nem ér. Ott megcsapja a kilincsmadzaggal a három aranyhajszálat, s ím, halljatok csudát! — ég, föld megrendül, száll a levegőégből nagy erõs vágtatással egy aranyszőrű ménes, aranyszőrű ménesbõl kiválik egy paripa, szakad a láng a két orrlikán, s nyerít hármat egymás után, hogy megcsendül-bondul belé az egész világ, s csak elejébe toppan a királyfinak:
-Itt vagyok, kicsi gazdám!
De hallgassatok csak ide, mi lett a madzagból! Szép, aranyos kantár, hogy csak úgy ragyogott, hogy csak úgy tündökölt.
-No, kicsi gazdám, hogy menjek? Úgy-e, mint a szél, vagy úgy, mint a madár? Vagy még annál is sebesebben, úgy, mint a gondolat?
Mondotta a királyfi:
-Mint a gondolat, édes lovam.
-Jól van, jól, kicsi gazdám, tudom én, mi a szíved szándéka. De addig hiába megyünk a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére, amíg meg nem jártuk a Napnak fényes pitvarát, s onnét egy égő sugarat el nem hozunk.
Nekiereszkedik a táltos a levegőnek, felszáll, mint a madár, aztán nekivág, hasítja a levegőt, vágtat, mint a gondolat, s egy jó szempillantás sem telt belé, megérkeznek a Föld kapujához. Az ám, csakhogy a Föld kapujában két farkas állott istrázsát, s azt mondták, hogy addig be nem eresztik a kapun a királyfit, amíg két font húst nem ad a lovából. Gondolja a királyfi, bizony, nem adok én a lovam húsából, inkább adok a magaméból. Kivette a zsebéből csillagos bicskáját, kanyarított a combjából két font húst, odavetette a farkasoknak.
-Most már mehettek — mondták a farkasok. Repült a táltos, s ím, jóformán be sem hunyta a szemét a királyfi, megszólal a táltos:
-Nyisd ki a szemedet, kicsi gazdám, itt vagyunk a Napnak fényes pitvarában.
     Leszáll a királyfi, s hát ott a Nap pitvarában van egy aranykád, aranykádban tűzfürdő— megfürdött abban, gyémántszegen aranytörülköző — abban megtörülközött, ezüstpolcon aranyfésű — azzal megfésülködött, s vala ottan egy talpig tükör, odaállott s nézegette magát. De, uram, teremtőm, halljátok csak, mi történt! Kijön a pitvarba egy haragos öregember, bizonyosan a Napnak a szolgája, meglátja a királyfit, amint nézegeti magát a tükörben, nagy mérgesen ráfúj, kerekedik rettentő nagy szélvész, s úgy elfújja lovastól, mindenestől, hogy hetvenhétezer mérföldig sem ért földet talpuk. Akkor meg leestek, olyan sötét lyukba, hogy sem eget, sem földet nem láttak.
     Hej, búnak ereszkedik a királyfi! Azt hitte, hogy soha, míg ez a világ s még két nap, meg nem látja az áldott fényes napot, nemhogy annak egy sugarát a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére vihesse. Csúszva-mászva tapogattak elébb-elébb, hol kígyóra, hol békára léptek, s mikor vagy hét nap s hét éjszaka eltelhetett, akkor értek egy nagy vaskapuhoz. Na, ide ugyan  elcsúszhattak-mászhattak, mert itt meg egy százfejű sárkány állott istrázsát. Az ugyan által nem ereszti a kapun.
     Sóhajtozott, tűnődött a szegény királyfi, hogy most már mit csináljon. Tapogatott erre, tapogatott arra a kezével, hátha másfelé mehetne, s ím, egyszerre valami pálcácska akad a kezébe. Az ám, nem pálca volt ez, hanem furulya. Nagy bújában, bánatjában belefújt a furulyába, s hát az olyan szépen szólt, hogy annál az angyalok se muzsikálhatnak szebben. S mit gondaltok, mi történt? Az történt, hogy a százfejű sárkány szépen lefeküdött a földre, egy feje sem mozdult meg, úgy hallgatta a furulyaszót. De bezzeg nekibátorodott a királyfi is, s a vaskapun szépen kisétált.”

Text
Photo
Quote
Link
Chat
Audio
Video