paplan

Elfordulok az ágyamban a paplan alatt és egy tömeg-mészárossal hajtom álomra a fejem, Így hallgatva egy emberiség-gyűlölő kamikaze pilóta szívverését- mikor mellkasomra teszem a kezem. Egy baltás gyilkos válla csúszik fejem alá csendben, mikor kezem a párnám alá dugom, Így kalorok át egy árva, elhagyott s megsebzett 6éves síró kislányt- kire réges rég 2 nővér mondta,hogy "a hugom" Mikor felkelek reggel csendben egy szerelemféltés miatt elítélt öngyilkos szadista lábára taposok, Majd meggörnyedve megmosakodok, mint a drogfüggő- elvonási tünet-panaszosok. Lemegyek a lépcsőn, hol faltól falig csapódik egy megcsalt, megerőszakolt machoista, Kávét töltök s keverek, amit csendesen kortyolgat egy szuicid alkoholista. Ezzel pár gramm gyógyszert lenyelek, miközben egy bűnbánó felnőtt szaggatja a hajamat, S tükörbe nézek, mégis egyetlen egy személyt látok : magamat.

-Schulpe Gerda

most vihar, most eső, most szél fúj és villámlik, és amúgy is egy kibaszott grillcsirkére köröket verek minden este, most meg fekszem itt a paplan alatt és egyébként az jár a fejemben, hogy megértek én mindent, amit nekem mondanak, de azt sosem, ha nem mondanak, közben a vihar is messzebbről morog, ahogy én is halkulok, és most már jobban zavar a szúnyog a szobában, mint a torzóban maradt találkozásunk, kettőnk tüskecsarnoka, halasztjuk, halasztjuk, majd évek múltán avatjuk

Íme egy új Cattle Decapitation nóta, hogy jobb legyen az emésztésed


Amint azt már tudjuk a kaliforniai death/grind banda már javában dolgozik az új albumon, amelyről most meghallgathatunk egy fülbemászó dalocskát…..nagyjából legyalulja a bundát a hallójáratodról, de kinek a pap, kinek a paplan, szokták mondani nálam bölcsebb emberek. Tehát, itt egy kis Cattle Decapitation, hogy érezzétek a törődést.

[…] Bővebben!




Tovább http://ift.tt/1cPJJrK
"Az első aki"

Ragyogtál mint a hold, hmm ez de egyszerű
bár ők azt mondták, nem nagy szám
de nekem Te voltál az első aki “Hű de gyönyörű”
nem pedig az a lány akit “Fúú de megbasznám”

Pedig mi tagadás, szerettem mikor alattam,
vagy mikor rajtam élted ki vágyad,
szerettem tested, ahogy akartam forgattam,
hogy velem nyikorogtattad, túrtad szét az ágyad.

De most néma az ágy, a paplan is rendezett,
takaró is csak egy főre van húzva,
sajnos a szerelem egy ilyen elbaszott szerkezet
ha te térden is kúszva, a szíved még megnyúzva.

eltiport azáleák

Eltiport azáleák címen írogatok közbe egy supernatural au ooc angst ficit :3 fogadjátok szeretettel

- Ha holnap nem akasztod fel magadat a konyhában, esküszöm, én fogok végezni veled, te rohadt kis kurva! – John Winchester a nap folyamán már másodszorra itta le magát hulla részegre, és immáron sokadik alkalommal fenyegetőzött felesége meggyilkolásával.

Mary a sarokban kuporgott. Arcán közöny ült, ám tekintetéből jól kiolvasható volt a csupasz rettegés. A fiúk a másik szobában kushadtak, az emeletes ágy felső részén, a puha mozdonyos paplan alatt.

- Mi a rohadt kurva életet képzelsz te magadról, mi? – és már lendült is John ökle, pontosan Mary bal arccsontját találva el. Tudta, hova kell ütni, régebben ugyanis benne volt jó pár bokszolós buliban.

Az egész természetesen Mary hibája volt, akinek a feje az ütés nyomán most túl erősen odakoccant a falhoz, száját halk nyüszítés hagyta el, de már valószínűleg sokkos állapotban volt, fel sem fogta, hogy férje mit művel vele. A fenyítés ugyanis már vagy egy fél órája tartott, és John is kezdett kifáradni, ez már az ütésein is meglátszott.

Ez most tényleg Mary hibája volt, legalábbis ő ezzel nyugtatta magát utólag. Nem kellett volna megvennie azt az átkozott kenyérpirítót. Mikor pontosan tudta, hogy John remekül meg tudja csinálni a régit, ami elromlott, amit persze ő rontott el. Azért is kapott, éppen eleget. De ha egyszer muszáj volt megvennie az újat, ugyanis John nem mutatott hajlandóságot a régi megszerelésére, de közben elvárta, hogy minden reggel pirított kenyér kerüljön a tányérára. Ördögi kör.

- Hát mit fog gondolni rólunk mindenki, milyen vagyok én? Hogy hagyom költekezni a feleségemet? Hogy nem tudom őt rendesen megnevelni? – Mary pontosan tudta, hogy mit gondol mindenki róluk. A szomszédok és a barátok előtt persze rettenetesen ügyetlen volt, folyton leesett a lépcsőn, beverte magát mindenhova, valami betegség okán a haja is csomókban hullott, és fényérzékeny volt, mindig teljes testfelületet eltakaró ruhákban járt. De abban is biztos volt, hogy az éjszaka csendjében a szomszédok hallják az üvöltözéseket és sikoltozásokat, a barátok fogalomkörbe meg John sleppje tartozott, akiket, – ha tudták is az igazságot – marhára nem érdekelt a dolog. Marynek meg nem voltak barátai, nem lehettek.

Az új metálszínű kenyérpirító – amit amúgy leértékelve vett az olcsópiacon – az azáleák között landolt a hátsókertben, az ablak meg hogy-hogy nem, véletlenül be volt csukva, így a túl ragaszkodó üveg szilánkosra tört John heves mozdulata nyomán. Aztán a ház ura, mint aki jól végezte dolgát keresztbe elnyúlt a franciaágyon, és bősz horkolásba kezdett.

Mary nem alhat az éjszaka, neki még rengeteg dolga volt. Egyrészt fel kellett eszmélnie, visszatérni a valóságba abból a kis álomzugból, ahol ilyenkor mindig menedéket talált. Elsőként természetesen meg kellett nyugtatnia a gyerekeket, hiszen tisztában volt vele, hogy nem alszanak.

Dean és a kicsi Sam remegve bújtak anyjukhoz, Mary nem kapcsolt villanyt, így a kicsik nem láthatták azt az emberi roncsot, akit anyjukból ilyenkor az apjuk csinálni szokott. De azt érezték, hogy ez így nincsen rendben.

Mikor a fiúk elaludtak, Mary a fürdőszobába sietett, hogy elállítsa fejéből a vérzést, aztán hideg vízzel megmosakodott, hogy teste sajgó fájását enyhítse. Csak ezek után nézett tükörbe, egy pillanatra megdermedt, majd üresen nevetni kezdett. Egyenesen a falra bámult. John ugyanis összetörte a tükröt még a múlt héten, mondván, túl sokat illegeti magát előtte, és még a végén elkurvul. Az már más kérdés, hogy így a kis tükör előtt kellett borotválkoznia, kényelmetlen pózban, ezért Mary minden második reggel meglakolt.

Jobb is így, hogy nem látom magamat – gondolta Mary. Érezte ugyanis, hogy az arca teljesen feldagadt, és minden érintésre kellemetlenül fájt, e mellett a lélegzés is nehezére esett, bordái kellemetlenül sajogtak a kíméletlen rugdosás következtében.

Kibotorkált tehát a nappaliba, hogy összeszedje az üvegcserepeket, nehogy másnap John ezért is felelősségre vonja. A villanyt most bátran felkapcsolhatta, hiszen tudta, hogy férje az alkohol, és a megerőltető testmozgás következtében mélyen alszik még egy jó ideig.

Ahogy fény szökött a helyiségbe Mary elborzadva nézett körül. Az apró szilánkok ugyanis az egész teret beborították. Ami azt jelentette, hogy tényleg nem alhat, ha azt akarja, hogy férjura aznap reggel mindent rendben találjon.

Keservesen sóhajtott hát, és előkereste a porszívót. A nagyobb darabokat még csak sikerült felszednie, azonban a szőnyeg felénél sem tartott, amikor is a gépezett hirtelen a szokottnál is hangosabban kezdett el búgni, aztán lekapcsolt és diszkréten elkezdett füstölögni, majd a továbbiakban semmiféle noszogatásra nem reagált.

Mary gombóccal a torkában nézett farkasszemet a totálkáros háztartási eszközzel. Lelki szemei előtt megjelent John dühtől vöröslő arca, és az, ahogyan majd a képébe fog ordítani, amiért nem tudott rendesen feltakarítani maga után.

Kétségbeesetten nézett körül, és szinte sztoikus közönnyel konstatálta, hogy ilyen mennyiségű és apróságú üvegdarabokat nem fog tudni seprűvel felszedni. Aztán eszébe ötlött valami, és mint egy megszállott, puszta kézzel kezdte felmarkolni a szilánkokat a földről. Nem telt bele sok idő, és mindkét tenyere úszott a vérben, valamint a rendetlenség sem lett kisebb, csak a változatosság kedvéért teljesen összevérezte a szőnyeget.

Most mégis mit csináljon? Hiszen a szomszédokhoz nem csöngethet át hajnali egy órakor, hogy kölcsönkérjen egy porszívót, reggelig pedig nem várhat, mert akkor John meglátja a kuplerájt, és John…

Úgy látszott Mary teljesen elvesztette a józan eszét, felállt, fogta magát, és kimászott az ablakon, hogy begyűjtse a jobb sorsra érdemes kenyérpirítót. Remegő ajkakkal nézett végig az összezúzott konyhai eszközön, és akkor ott elpattant benne valami. Már féltve gondozott és szeretett azáleái sem érdekelték, kíméletlenül átgázolt rajtuk, visszamászott a nappaliba, közben combját és szoknyája szegélyét rútul fölhasították az itt-ott kiálló üvegdarabok, de ezzel ott és akkor a legkevésbé sem törődött.

Hanyagul két konyharuhát tekert a kezeire, majd fölmarkolta a kerámiakést, és férje után lopózott. De ahogyan ott állt az ágy fölött, egyszerűen nem bírta megtenni. Irtózott a gyilkosság gondolatától, a többiek haragjától, és félt elveszíteni John-t, minden ellenére. Különben is, mi van akkor, ha épp beledöfi a kést, és John egyszer csak felébred? Akkor biztos nagyon dühös lenne Maryre, talán annyira, hogy nem is élné túl.

És akkor a gyerekek megtudnák, hogy ő volt a hibás a saját haláláért, mert végül túlságosan felidegesítette Johnt. És akkor utálnák őt. Mary ezt nem akarta.

De azt sem, hogy kicsinyeinek továbbra is ebben a terrorban keljen élniük.  Ugyan John a fiúkat még nem bántotta, sőt Deant a végletekig ajnározta általában, míg Samről csak szimplán nem vett tudomást. Azonban nem akarta megvárni, hogy belőlük is áldozat legyen, mert rettegett a gondolattól, hogy nem tudja majd megvédeni őket. Azt meg végképp nem akarta, hogy tudat alatt lassan eltanulják a bántalmazó szerepkört, és később majd ők is azzá váljanak.

Mert pontosan tisztában volt vele, hogy amit John csinál, arra megvan a szakszó. Bántalmazó, elnyomó, kisemmiző, terrorban tartó. Ó igen, Mary nem volt ostoba, csak a végletekig naiv és megbocsátó. Mindemellett meg engesztelhetetlenül szerelmes, mert ő még emlékezett arra a régi Johnra, akinek a fiai már csak az alkoholbűzös árnyékát ismerhetik.

Milyen udvarias volt, kedves, megértő, mindemellett mindig elegáns megjelenésű. Remek viccekkel szórakoztatta Maryt, és mindent megvett neki, amit csak a lány megkívánt.

Aztán elkövetkezett az a nap, amire Mary csak úgy szokott visszagondolni, hogy a hosszantartó szenvedés kezdetének a napja. Botor módon – bár ezt akkor még nem sejthette – hozzáment John Winchesterhez.

Még pár hónapig minden rendben volt, aztán Mary elkezdte észrevenni, hogy újdonsült férje milyen otrombán bánik a környezetében mindenkivel. Jöttek az apró viták, és eleinte Mary becsülettel kiállt az igazáért, de amikor John pofonokkal kezdett érvelni, inkább elhallgatott mindörökre.

A társasági összejövetelek megszűntek egy csapásra, a barátai meg szép lassan elkoptak körülötte. John nem engedte el szórakozni esténként, és együtt se mentek soha. Csak mindig ő, ilyenkor Marynek engedelmesen ébren kellett várnia urát, bármeddig is tartott az éppen aktuális mulatság. Egyszer véletlenül elaludt… utána két hétig nem mert kimenni a házból, olyan csúnyán össze lett verve. És amikor Mary terhes lett húsz évesen abba kellett hagynia az egyetemet. A babavárás időszakától azt remélte, hogy John talán lenyugszik egy kicsit, és valóban így volt, az első hónapokban, aztán John folytatta a verést, nagy kegyesen a hasát általában megkímélve. Amikor megszülte Deant, férje kijelentette, hogy itthon kell maradnia a kicsivel, majd ha nagyobb lesz, visszamehet befejezni újságírói tanulmányait. De négy évre rá jött a kicsi Sam, és John ekkor kerek perec kijelentette, hogy nem csak, hogy abba kell hagynia a tanulást, még dolgozni sem mehet el, mert egy jó anyának és jó feleségnek otthon kell kiszolgálnia a családját.

Dörög, villámlik,
csapkod a szél,
én meg rettegek,
mint mindig.

És nincs, aki
magához húzna,
a paplan alatt
nem ölel senki…