lesves

Don’t leave mnen I cant dpo it alone don’t leave me don’t lwave me stop talking don’t leave me don’t elave me he lef t me don’t leave m e you never were here noboidy was odnt leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave me don’t leave medont leave me don’t leve ma edont leve me don’t leave me don’t lesve me don’t leave me don’t lkevae me ldong live me don’t elsb me odmnt iv don’t levae me dot live me don’t leave me don’t leave me shut utp don tleave me don’t me don’t leave ,e don’t leave don’t elave don’t leave don’t leave don’t leave don’t leave fuck off

Çocukken Hacer-ül Esved taşının fotoğrafını gördüğümde taşın etrafındaki gümüş parçanın taş, ortasındaki siyahlığı -aslında taş olan kısmı- boşluk sanmıştım. O boşluktan içeri bakıldığını içeride bir şey olduğunu sanmıştım. Hatta birine sormuştum ”Oradan nereye bakılıyor?” diye. Bilmediğini sanmıyorum ama çocuk olduğum için ”Oradan bakınca cenneti görüyorlar kızım.” demişti.

O zaman kadar çok görmek istemiştimki o taşı… Çocuk aklı işte. 

Ama tabiki o güzel yerleri görmeyi, Allah her müslümana nasip etsin inşAllah.

Amin.

Mert te ilyen vagy s ők olyanok 
és neki az érdeke más 
s az igazság idegállapot 
vagy megfogalmazás 
s mert kint nem tetszik semmi sem 
s mert győzni nem lehet a tömegen 
s ami szabály, mind nélkülem 
született: 
ideje volna végre már 
megszöknöm közületek. 

Mire várjak még tovább, a jövőt 
lesve alázatosan? 
Fut az idő, és ami él, 
annak mind igaza van. 
Én vagy ti, egyikünk beteg; 
és mégse nézzem a fegyvereket, 
hogy szeretet vagy gyűlölet 
közelít-e felém? 
Ha mindig csak megértek, 
hol maradok én? 

Nem! Nem! nem bírok már bolond 
szövevényben lenni szál; 
megérteni és tisztelni az őrt 
s vele fájni, ha fáj! 
Aki bírta, rég kibogozta magát 
s megy tőrök közt és tőrökön át. 
Ketten vagyunk, én és a világ, 
ketrecben a rab, 
mint neki ő, magamnak én 
vagyok a fontosabb. 

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár, 
az értelem szökik, 
de magára festi gondosan 
a látszat rácsait. 
Bent egy, ami kint ezer darab! 
Hol járt, ki látta a halat, 
hogyha a háló megmaradt 
sértetlenűl? 
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik, 
s ha kiderűl! 

Bennünk, bent, nincs részlet s határ, 
nincs semmi tilos; 
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány, 
se jó, se rossz. 
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott 
még rémlik valami elhagyott 
nagy és szabad álom, ahogy 
anyánk, a végtelen 
tenger, emlékként, könnyeink 
s vérünk savában megjelen. 

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak 
ott lehetünk szabadok! 
Nekünk többé semmit sem ad 
ami kint van, a Sok. 
A tömeggel alkudni ha kell, 
az igaz, mint hamu porlik el; 
a mi hazánk az Egy, amely 
nem osztozik: 
álmodjuk hát, ha még lehet, 
az Egynek álmait!

Sírni, sírni, sírni

Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledõ koporsóra.

Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngetyûzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgõ árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.