a másnaposságról

a másnaposság, mint hivatlan vendég tör be az ajtón, úgy kopogtat sajgó koponyádon, és semmire sincs tekintettel. letáborozik a kanapédon és nincs választásod, vele kell töltened a napod, etetned és itatnod kell. válogatós egy bestia, csakis azt hajlandó elfogyasztani, amit megkíván, de pontosan úgy és akkor, amikor azt ő gondolja. pusztán egyetlen egy nappal fiatalabb az alkoholnál, és fiatalsága ellenére mégis furfangosabb, titokzatosabb, mint szülőatyja. évszázadokon át kutatták a katzenjammerológusok, és minden valaha feljegyzett módszert és praktikát bevetve próbálták megfejteni, mégis miért létezik, de legfőképpen, hogyan lehet elűzni. a válasz egyszerű. az éremnek is két oldala van, egy mámoros éjszaka túl szép volna ahhoz, hogy másnap ne émelyegjünk, ne halljunk minden szót, hangot üvöltözésnek, lármának. az egyszerűtől kezdve, a gusztustalanon át, egészen a hihetetlennek tűnő másnaposság-elleni receptekig, mindent ki lehet próbálni, egyetlen biztos megoldás létezik ellene, az pedig a megelőzés, az alkohol nem elfogyasztása. ezt elolvasva pontosan azt érezzük, ami a katzenjammerológusokat hajtotta. a világtörténelemben számos híres és hírhedt alakhoz fűzhető a másnaposság története, például Szókratészhez, ki bármennyit ihatott, sosem volt másnapos, Kafkához, kinek az Átváltozás című novelláját egy bitang másnaposság ihlette, az öreg halászhoz, kinek a ringlispil-módszert köszönhetjük és az aranycsapathoz, hogy a kgb miként akadályozta meg újabb fölényes győzelmüket. Még az ifjabbik Bushhoz is, aki másnaposan érkezett a vadászpilóta-kiképzés egyik alkalmával, és a kiképzője direkt rossz visszatérési kódot adott meg, így amikor leszállási engedélyt kért, két rakétát lőttek ki rá, majd pár manőver után széthányta a szélvédőt. végül, amikor beiktatták, első dolga volt guantanamoba zárni kiképzőjét eme ártatlan tréfa miatt. láthatjuk, hogy a másnap nem válogat. lehetsz nő, férfi, idős, híres, egyszerű ember, mindig megtalál, legyél akárhol, elmenekülni nem tudsz előle. számtalan praktika létezik, egyes népek kovászos uborkát dörzsölnek a hónaljukhoz, valakik szárított, sós marhanyelvet rágcsálnak, van aki vizet iszik, és van, aki Hemingway papa az “igyál minden nap” módszerére esküszik, de univerzális, teljességgel biztos megoldás nem létezik. nincs választásod, fogadd barátként, ne haragudj rá, és tekintsd egész napos programnak, és ne felejtsd el, ki az erősebb

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz. 
Azután átkozódsz. 
Aztán imádkozol. 
Aztán megfeszíted 
Körömszakadtig maradék-erőd. 
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán 
Zúzod véresre koponyád. 
Azután elalélsz. 
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. 
Utoljára is tompa kábulattal, 
Szótalanul, gondolattalanul 
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: 
A bűn, a betegség, a nyomorúság, 
A mindennapi szörnyű szürkeség 
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! 
S akkor – magától – megnyílik az ég, 
Mely nem tárult ki átokra, imára, 
Erő, akarat, kétségbeesés, 
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég, 
S egy pici csillag sétál szembe véled, 
S olyan közel jön, szépen mosolyogva, 
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar, 
Akkor – magától – minden elcsitul, 
Akkor – magától – éled a remény. 
Álomfáidnak minden aranyágán 
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája

Tavaly delejes, dúsnövésű
hajamban sercegett a fésű…
Én nem tudom, hogy mi a titka,
hajam ma gyöngeszálú, ritka,
megtört, puha, mint ócska kelme
szálakra szétnyűtt, satnya selyme
s oly könnyen enged, símul, hajlik,
oly szépen helyére hanyatlik,
mint enyhe elmúlásra várván
erőtlen nagybeteg a párnán.

S jaj, veszteség, mi meg nem térül!
e gyatra fürt is egyre gyérül,
olykor szálanként, majd sereggel
tépi a fésű foga reggel.
S mikép hegyen, hol sok vihar volt,
sápadtan ütközik a tar folt
s orkán-seperte szikla-ormán
nem sarjad új fa: ilyenformán
terjed a tisztás köre szépen
koponyám tarlott tetejében.

Ami azelőtt lomb lehulltán
fogott el, az ma idők multán
egy-egy hajszál hulltára támad:
bizsergő, halk nyárvégi bánat -
és lelkemet lankadtra fújja
október lengő mélabúja:
A tavaszvágy, mi régi költőt
annyi epedő dallal töltött,
hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz:
nekem valami égi hajszesz.

Nem is kutatom már, mi tette,
hogy hajzatom ily gyér felette:
talán a csókok lassú mérge?
talán a gondok sunyi férge?
Hiszen mindenki szíve voltam,
Minden sírhantra én hajoltam,
minden bölcsőnél ottan álltam,
minden porontyot én dajkáltam,
én tanítottam, én neveltem,
minden kunyhóban én teleltem.

Míg mély alvókkal megrakottan
ment a hajó, én virrasztottam,
úgy dohogott, suhant előre,
hogy egymagamban voltam őre:
az utasoknak mindahánya
helyett aggódó kapitánya.
Én jártam mindig minden útban,
én szerettem és haragudtam,
én éltem, sírtam, én daloltam
mindenki helyett. Költő voltam.

…Most is, amíg e verset írom,
egy hajszál pihen a papíron,
minden kecses, japáni rajznál
finomabb rajzú, vékony hajszál.
Hever halottként odalent és
bennem készül a gyászjelentés:
Félévet élt. A színe barna.
Kitépte gyilkos végzet karma,
nem használt kenőcs, villany, éther…
Szegény, alig öt centiméter.

Görbült ágacska. Lágyan ível
finom hajlással, bájos ívvel,
akár eső után a márvány-
eres felhőkön a szivárvány.
Azt is hihetnéd, kicsi híjja,
hogy kis koboldok könnyed íjja,
amelynek húrja-közepéről,
sóhajból sodrott idegéről
fürge pillanat-nyilvesszőkben
az ifjúság, mi tovaszökken.

Nekem e hajszál most az újság,
sűrített, mély élet-tanulság,
egyetlen kérdés, nagy dilemma,
nekem ez a történelem ma:
ifjak vagyunk, élünk, verekszünk
s - nem segít orvos - megöregszünk.
Ó be szomorú, jaj be félek!
Vigasztalj verssel, örök lélek,
életen túlnéző mesékkel,
bizarr, bolondos bölcseséggel.

Higyjem, tündérek hada száll át,
amerre jártam s hullott szálát
hajamnak sorra felkutatják,
síma fürtökbe símogatják,
gömbölyű arccal, fitos orral
fujják be fénylő gyémántporral,
egy gyökerét is el nem vesztik,
ápolgatják és megnövesztik,
egyenként gyűjtik s összeadják
s mikor meghalok, visszaadják.

Fürtjei a Sámson-erőnek
fejemre szépen visszanőnek
s mint vágtató musztáng sörénye
vagy üstökös lángcsóva-fénye
lobog utánam majd az égen,
a messzeségen, mindenségen,
amerre végtelenbe tágult
szellemem zúgva végigszáguld
és seprő hajam sűrű hossza,
a csillagokat csiklandozza.

S mikor az iramlást megúnván,
szendergek habos fellegdunnán,
érzem, hogy egy kéz öt kis ujja
körmét erős hajamba túrja,
úgy elvész benne, meg se látszik,
borzolgat, babrálgatva játszik,
kemény bozontját szétzilálja,
belemarkol és megcibálja,
mint régen, régen. S én a boldog
jó fájdalomtól felsikoltok.

a másnaposságról

a másnaposság, mint hivatlan vendég tör be az ajtón, úgy kopogtat sajgó koponyádon, és semmire sincs tekintettel. letáborozik a kanapédon és nincs választásod, vele kell töltened a napod, etetned és itatnod kell. válogatós egy bestia, csakis azt hajlandó elfogyasztani, amit megkíván, de pontosan úgy és akkor, amikor azt ő gondolja. pusztán egyetlen egy nappal fiatalabb az alkoholnál, és fiatalsága ellenére mégis furfangosabb, titokzatosabb, mint szülőatyja. évszázadokon át kutatták a katzenjammerológusok, és minden valaha feljegyzett módszert és praktikát bevetve próbálták megfejteni, mégis miért létezik, de legfőképpen, hogyan lehet elűzni. a válasz egyszerű. az éremnek is két oldala van, egy mámoros éjszaka túl szép volna ahhoz, hogy másnap ne émelyegjünk, ne halljunk minden szót, hangot üvöltözésnek, lármának. az egyszerűtől kezdve, a gusztustalanon át, egészen a hihetetlennek tűnő másnaposság-elleni receptekig, mindent ki lehet próbálni, egyetlen biztos megoldás létezik ellene, az pedig a megelőzés, az alkohol nem elfogyasztása. ezt elolvasva pontosan azt érezzük, ami a katzenjammerológusokat hajtotta. a világtörténelemben számos híres és hírhedt alakhoz fűzhető a másnaposság története, például Szókratészhez, ki bármennyit ihatott, sosem volt másnapos, Kafkához, kinek az Átváltozás című novelláját egy bitang másnaposság ihlette, az öreg halászhoz, kinek a ringlispil-módszert köszönhetjük és az aranycsapathoz, hogy a kgb miként akadályozta meg újabb fölényes győzelmüket. Még az ifjabbik Bushoz is, aki másnaposan érkezett a vadászpilóta-kiképzés egyik alkalmával, és a kiképzője direkt rossz visszatérési kódot adott meg, így amikor leszállási engedélyt kért, két rakétát lőttek ki rá, majd pár manőver után széthányta a szélvédőt. végül, amikor beiktatták, első dolga volt guantanamoba zárni kiképzőjét eme ártatlan tréfa miatt. láthatjuk, hogy a másnap nem válogat. lehetsz nő, férfi, idős, híres, egyszerű ember, mindig megtalál, legyél akárhol, elmenekülni nem tudsz előle. számtalan praktika létezik, egyes népek kovászos uborkát dörzsölnek a hónaljukhoz, valakik szárított, sós marhanyelvet rágcsálnak, van aki vizet iszik, és van, aki Hemingway papa az “igyál minden nap” módszerére esküszik, de univerzális, teljességgel biztos megoldás nem létezik. nincs választásod, fogadd barátként, ne haragudj rá, és tekintsd egész napos programnak, és ne felejtsd el, ki az erősebb.

Nyitó ∞

Még jó, ha tudjuk: csak csomagolásra
van módunk… De ritkán van mód egyébre!
Egymást éri minden, hogy le ne késse;
egymás által lesz egymás „sorolása”;

dobozként dobozok dobozolása!
vagy tükörként tükrök tükröztetése!
– És így: tobzódások türtőztetése… –
Micimackó, hogy fér ez koponyádba?

Ugye, sehogy? Ugye, mi most sehogy
ülünk a tisztáson; Te hallgatod
s én oktatom, hogy-mit-hogy-nem-csinált-más…

S még ez az igen-szerényre-fogott
tevékenység is hogy-s-hogy kavarog;
még egy elhallgatás is: felkiáltás!

Igézetek kalickája

image

Hát így jár minden, mi képes megigézni. Minden rím s gondolat, minden, mi idegen ajakról pereg, idegen ujjak végén születik, más koponyában sír fel, s kel ki.. én ide gyűjtöm. Engem veszélyes megkísérteni.. mert magam vagyok a megtestesült kísértet. Kérem, értsék meg, muszáj őket bezárnom, s gondoznom, különben félő, hogy elhervadnának elmém rongyos vásznán.. Igen, szükséges volt a tű, mellyel ideszegeztem őket, s a szer, melyet beléjük fecskendeztem, hogy örökké csodálhassam őket. Tartósítás. Praktikusság. Én kifogok az időn..

Van az új osztályomban egy srác aki mindenhova követ engem mint egy kutya, meg mindig a közelembe ül, és ma arra lettem figyelmes, hogy elkezdett rólam skicceket készíteni a füzetébe…

nem értem a koponyás dolgot a szövegbuborékban, de jól elkapta a tekintetemet ahogy mindig nézek rá ha hozzám szól.

Ágh István: Mit kívánjak neked?

Micsoda meztelen lehettél?
Még szívedet is láthatták
bőröd alatt, akik szerettek.
Micsoda kiszolgáltatott
lehettél valamikor
ha most torkodig öltözöl
hajad rézsisakját szemedre húzod
ágyadig szelídíted a magányt?
Négy kisangyal-szárnyra találok
mikor a diót feltöröm.
Mivel törjelek föl, mit kívánjak neked?
Miféle szelet küldjek, hogy kifordulj
akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre?
Mivel itassalak, hogy elfelejtsd
amit én nem ismerek, s nem tudom
tigris sárga szeme volt-e a tükröd
vagy lassan kifosztottak
mint az ártatlanokat szokás?
Hány fokos szeszt adjak neked,
hogy táncolj az utcán mezítláb
papír-repülővel dobáljalak-e
mint az iskolapadban, hogy nevess
hasadra hajtsam-e fejem
mint anyának a gyermek
koponyámmal döfködjelek?
Szétdúljam tekintetedet, kelméd és frizurád?
Én nem akarlak bántani
a szerelem nélküli napok olyan gyorsak
egyszer csak találkozunk a halállal
akár egy kóbor kutyával éjfél után.
Mit kívánjak neked?
Folyam habján lásd meg csontvázadat?
Lehullott diófalevélbe harapj?
Micsoda keserűség a tied
ha most torkodig öltözöl
hajad rézsisakját szemedre húzod
ágyadig szelídíted a magányt?

Dióhéjrab

image

( picture : Alichino manga )

Zsebórámra nézek, s elégedetten látom.. már nem ketyeg. Már nem ketyeg. Mindig is zavart sürgető kattogása. Az én időm végtelen.. az alkotásra. Hát.. ha így kívánod, legyen így. Cilinderem megemelem, sőt, fejet is hajtok, hiszen vendég vagy s mindenki az, ki fura világomba bepillantást szeretne nyerni.. egy szempillantást. Ennyi elég is.. sok.. rengeteg. Ha elméd nem elég konok, s szemed túl fátyolos, kerüld messzire lakom. Mert az én otthonom.. az őrület és az álmok mezsgyéjére épül épp. Szóval makacskodsz.. még mindig ismerni akarsz..? Vagyok én őrizője gyermeki koponyák mélyére rejtett rémálmoknak, asztalomon összeizzadt, gyűrt lepedő a terítő, küszöbömnél csonk, levetett lábak szanaszét dobálva. Nos.. hát hozott Isten. Újabb mohó szem, kíváncsi fül, kicsi szívem ennek mindig örül. Jer, kerülj beljebb, kedves! Erre, erre, csak tessék, csak tessék! Itt minden igazi! Semmi műanyag, semmi festék! Tessék csak tessék! Látogasd meg elmém legsötétebb bugyrait, a kegyetlen tündérmesék üvegpavilonját, emlékeim kanyargós, omladozó tornyát, s benne nyaktörő csigalépcsőjét, leld örömöd s add időd idézeteim igézetének, csodáld meg mauzóleumom tapétáját.. Kergetőzz visszhangzó termeimben sikolyoddal, fogócskázz szemed világával s elméd tisztaságával.. s ha félsz.. úgy félelmed is örömmel látom egy csésze finom teára. Nálam mindig van hely s megértés elég. Vívjunk ollópárbajt, vérünkkel öntözzük meg hófehér rózsáimat, fessük, fullasszuk meg őket akaratos, bermuda-kék temperával. Leszek játszópajtásod, leszek legjobb barátod, leszek szorongatnivaló, minden titkot tudó játék mackód.. könnyeid ezúttal az én tenyerem fogja fel, kacajodat majd én visszhangzom, minden mozdulatod leutánzom, leszek a tükörképed, az ikred.. leszek Te, ha ez kell hozzá, hogy az Őrület színes árnya téged is kézen fogjon. Magányos vagyok.. testvérre vágyom.. játszópajtásra.. mohó szemekre, kíváncsi fülekre.. elég, ha ezeket itt hagyod.

A többi nem számít.
Nahh, most hogy tetszem?
Többet akarsz?
Gyere el még egyszer..
.. újra meg újra meg újra..

Je reve de toi  

Sok szeretettel :

a Te Mishad

Illegitimitásod támogatásomat élvezi

Az index szerint, Kövér kétségbe vonja Ukrajna létezését.

Nem igaz, hogy kétségbe vonja, pusztán megállapítja a tényt, miszerint Ukrajna nem létezik, sosem létezett. A terület, és a lakosság mindig is a cári birodalom része volt - ezt amúgy már (a valódi) Európa legnagyobb koponyája, Václav Klaus is megállapította.

image

Abban is igaza van Kövérnek, hogy átmeneti létezését, kizárólag NATO ütközőzóna voltának köszönheti.

Read More

Meghalt a Bond-filmek vasfogú gonosza

74 éves korában elhunyt Richard Kiel, A kém, aki szeretett engem és a Holdkelte című James Bond-filmek legendás, vasfogú gonosza. Kiel a múlt héten lábtöréssel került kórházba, a halál oka nem ismert. Rendkívüli, 217 centiméteres magasságát egy akromegália nevű hormonális betegség okozta.

Detroitban született, színházi színészként kezdte pályáját, de dolgozott kidobóemberként és matematikatanárként is egy esti iskolában. Hatalmas termete, sajátságos arcberendezése miatt évtizedeken keresztül kedvelt karakterszínésze volt amerikai filmeknek és tévésorozatoknak.

Pályafutása első áttörését egy kopasz, hatalmas koponyájú földönkívüli eljátszása jelentette az Alkonyzóna tévésorozat egyik című epizódjában, az 1962-es Eegah című B-filmben pedig óriási barlangi emberként íjesztegetett: egy fiatal lányt rabolt el és hurcolt az otthonába.

Szerepelt a Burt Reynolds főszereplésével készült Hajrá, fegyencváros-ban, a hetvenes években William Shatner oldalán játszott a Barbary Coast című westernsorozatban, ebben fedezték fel őt a Bond-film alkotói. A kém, aki szeretett engem című filmben alakította Vasfog szerepét, aki kitartóan próbálta Roger Moore-t eltenni láb alól. A fémprotézis viselése nagy kínokkal járt, alkalmanként csak néhány percig tudta viselni.

Először nem tetszett neki a karakter, egy szörnyetegnek találta, akinek az eljátszásához igazából nem is kell színész. Ezért átformálta, ember tulajdonságokat adott neki, egy állhatatos, de frusztrált személynek ábrázolta.

Eredetileg meghalt volna a film végén, felfalta volna egy cápa, de a tesztközönség annyira jól reagált a karakterre, hogy megváltoztatták a lezárást, és inkább életben hagyták Vasfogat. A színész még nemrég is lelkesen mesélte egy rádióműsorban, hogy a moziban megtapsolták és üdvrivalgásban törtek ki a nézők, amikor a film végén ismét felbukkan a víz színén Vasfog.

Annyira népszerű lett a karakter, hogy a következő Bond-filmben, a Holdkelté-ben is szerepet kapott. A Szigorúan bizalmas kapcsán is felmerült a neve, de mivel azt egy földhözragadtabb kémfilmként képzelték el, ezért végül lemondtak a színészről.

Utolsó emlékezetes szerepe Mr. Larson volt a Happy, a flúgos golfos-ban, melyben egy nézőt alakított, aki megfenyegeti Adam Sandler ellenfelét. 1992-ben egy autóbaleset következtében súlyos felsérüléssel szállították kórházba. Ezután már sétabottal közlekedett, de szellemi képességeit nem befolyásolta a sérülés, megírta az önéletrajzát, és társzerzője volt Cassius Marcellus Clay amerikai ültetvényes és rabszolgaságellenes politikus életrajzának.



from [origo] Filmklub http://ift.tt/1xNiPd8
via IFTTT
Text
Photo
Quote
Link
Chat
Audio
Video