kitol

Pultosnak lenni

Gondolataim távol jártak, izmaim némán követték a már jól bejáratott útvonalat. Üres üvegekkel teli rekesz a bal kézbe, kulcs a jobb kézbe, zárba be, elfordít, két lépés balra, feloltani a villanyt, cserélni és vissza. Feltöltöttem a hűtőt, és ahogy kiegyenesedtem, tekintetem megtalálta a másikat. Csak el ne felejts mosolyogni!
- Szia! Mit adhatok?
- Két csapoltat.
- Borsodi vagy Staropramen?
- Borsodi.
- Korsó vagy pohár?
- Korsó.
Meredten nézni, ahogy a sörcsapból folyó sör nehogy túlhabosodjon, közben a lábak öntudatlanul keresztezik egymást, közeledünk a pohár szájához, lassan egyenesbe hozni, egyszerű, mint autót vezetni. Kuplung kitol, sebváltó vissza kettőbe, nagy ívben kanyarodni, figyelni a padkára.
- Kérsz még valamit?
- Nem, csak ennyi lesz.
- Hatszázhatvan forint. Köszi.
Visszatérni a gondolatokhoz, vajon tényleg én vagyok túl kevés, miért ilyen élénk mimikájának az emléke, hol hibáztam el? Felugrani a pultra, a fél segg lelóg. Újra csapolni. Kapálózni a borospohár után, visszaigazgatni a felsőt a hájhurkákra. Durran az üveg szája, nehéz ezzel a szarral kinyitni. Belevág az ujjba, a húsba, utána lüktet még percekig. A francnak kell ez az egész. Mert elkezdesz gondolkodni, hogy tényleg a stílusod vagy az alkohol kimérési sebességed alapján akarod, hogy megítéljenek? Egy pult mögött nem vagy több, min a melled mérete, a mosolyod szélessége vagy a vicceskedő megjegyzésekre adott frappáns válaszaid milyensége. Mert két vendég között elég időd nyílik végiggondolni az elhibázott lépéseket. Mert kénytelen vagy végighallgatni mások elhibázott lépéseit, amit később óhatatlanul saját életedre vetítesz.
- Jajj, ne haragudj, elgondolkodtam, mit szeretnél?
- Eljött a rövid kör ideje, három vodkát, egy Jim Beamet, és egy tequilát.
- Hány centet?
- A legnagyobbat.
És újra beránt a megszokott rutin, már kimérőt sem használsz, kit érdekel ha mellé folyik, szarok az egészre. Szarok a vendégre. Szarok a gyerekkoromra. Érzed, hogy hálás vagy ezért a két és fél évért, mert olyan emberekkel ismerkedtél meg, akikkel máskülönben soha nem találkoztál volna, így miközben áldod az eget ezekért a kapcsolatokért szidod is magad a bűntudat miatt, öreg barátként szalutálsz Paradoxonnak. Mert érzed, hogy utálod. Hányingered van, mikor délután fél négykor el kell indulnod otthonról, belegondolsz, hogy vajon össze hányta-e valaki előző este a retyit, undorod van attól, hogy nyitás előtt feltöltsd a hűtőt, és tudod, hogy megint nyolc órányi mosolygás következik. Elviseled az ordítozást, a kimérést, a vese fájást, mert vannak ott barátok, akiket szeretsz. Csak éppen beszélgetés közben vizslatod a pultot és felpattansz a történet közepén, mert dolgoznod kell. Aztán már sosem tudod meg. Jönnek és mennek, te pedig stagnálsz, mert örök vagy és változatlan, lassan lélegzed a por- és izzadtságszagot, miközben kortyokban gurul le torkodon az életed.

youtube

Video from KINDA DOPE VISION with Trun, Truba and Kitol