A tolerancia világnapja 2014.11.16.

Mostanában nem írtam, mert nem volt időm. Pedig annyi minden volt amit ki szerettem volna írni magamból. Igazából most sincs időm, de ez most kell, nagyon kell…

Az őszi szünetben végre, szeptember óta először hazamentem. Nagyon jól éreztem magam az egyetemen, de azért már jó volt kicsit szívni az otthoni levegőt. Bár már a hazaérkezésem délutánján apum emlékeztetett rá, hogy miért is szeretem a nyugodt, békés Pécset…
Ezt leszámítva az otthon töltött hét nagyon jól telt. Unokaöcsiztem, Halloweenre faragtunk tököt, pihentem, kikapcsolódtam. 
Azonban a nagybátyám a visszautazásom utolsó napjaiban többször is emlegette, hogy “csaj nélkül haza ne gyere”…

Ott és akkor eldöntöttem, hogyha búcsúzáskor is felhozza, a legközelebbi hazajövetelemkor elmondom, hogy csajt nem hozok haza, csak pasit, de őt már párszor hazahoztam, és a család is jól ismeri. Jól gondoltam, mert elköszönéskor szintén megkaptam… “csaj nélkül haza ne merj jönni!”. Persze poénból mondta, de még csak nem is sejti, hogy ezzel a mondattal bele, a lelkem legeslegmélyébe karcolt egyet…
Hiszen nem fogok soha csajt hazavinni… nem tudok megfelelni az ő és az egész család elvárásának… Csalódniuk kell bennem… A tökéletes unokában…
Tudom, tudom… már rég túl lehetnék ezen az önsajnálaton, de addig amíg nem tudják és nem fogadják el, vagy csak megpróbálják elfogadni, addig újra és újra kapom a karcolásokat, ami lassan sebbé lesz. "Van már valami csaj a láthatáron?", "A képen az a lány a barátnőd?", "Mekkorát mulatunk majd az esküvődön, biztos valami szép menyecskét találsz magadnak!"
Ugye megfogadtam magamnak, hogy a következő adandó alkalommal coming outolok a családnak, kérdezem én: hogyan valljak színt a családnak, míg a saját szüleim nem állnak 100%-osan mögöttem ezen a téren? Hogyan beszéljek a tágabb családnak erről, míg velük kettőjükkel a szőnyeg alá van söpörve az egész??! 
Pedig hamarosan 20 éves vagyok, a család pedig úgy tudja, hogy nem volt még senkim… de ha erőre kapok és eldöntöm, hogy kitálalok, újra csak oda jutok, mint az előbb. Erősítés nélkül nincs értelme… Egy bugyuta körforgás az egész… De "minden vihar bennem él, s egyszer megfordul a szél…"

Ha Pécsen vagyok, minden a legnagyobb rendben. Olyan boldog vagyok itt, mint talán még soha. Nem kaphatnék jobbat sem szerelemből, sem barátokból. Az energia és szeretet amit tőlük kapok felbecsülhetetlen! A szerelem az égig emel, a barátság pedig szárnyakat ad, hogy fent tudjak maradni. Milyen angyali kép, ugye?

image

A minap azt hallottam, hogy vannak angyalok akik köztünk élnek. Emberi ésszel felfoghatóan ez annyit jelent, hogy vannak köztünk olyan emberek, kik olyan csodás adottsággal születtek erre a földre, hogy megmagyarázhatatlan módon tudnak segíteni embertársaik elesett lelkén. Földangyalnak hívja ezeket a “lényeket” az ezotéria és a következőképp jellemzi őket:
- Nekik édes arcuk van, rendszerint szív formájú, gyerekes. 
- Érettebbek az emberi koruknál lélekben;
- Nagyfokú az érzékenységük: emberekre, vegyszerekre, erőszakra;
- Erős elhivatottság érzetük van;
- Külső jegyeik alapján fiatalabbnak tűnnek (szellemi megjelenési forma);
- Természettől fogva született gyógyítók és segítők, ezért legtöbbször ilyen foglalkozást is választanak: ápolók, gyógytornászok, masszőrök, szociális munkások, tanítók. Az idegenek észre sem veszik, és szívesen kiöntik nekik a szívüket, miközben azt mondják: - Nem is tudom, miért mesélek el neked ilyen személyes dolgokat. Valami van benned, amitől úgy érzem, megbízhatok benned. 
- Előfordulhat csokoládéfüggőség.
- Az emberek ösztönösen is „angyaloknak” nevezik őket
- Párkapcsolatban „nehezebb” személyiségű társat választanak
- Nehezen mondanak nemet kérésekre
- Nehezen kérnek

Végig olvastam ezeket és rájöttem, hogy ezen tulajdonságok többsége rám is igaz. Akkor én is egy földangyal lennék? Nem tudom, nem is szeretném magamat ilyen jelzővel illetni. Sokkal inkább szeretnék egy olyan Albi lenni, aki boldog és ezt a boldogságot át tudja adni az embereknek. Szeretném megmutatni mindenkinek, hogy minden vihar után újra kisüt a nap és tudni kell azt, hogy minden rendben lesz, hiszen így lesz… mindig! Bizonyíték akarok lenni, hogy a boldogság egyedül csak is saját magunkon múlik.
Bár hozzáteszem, mindig is szerettem volna magamnak valamilyen különleges képességet. Igaz nem tudok tárgyakat mozgatni, időt fagyasztani és teleportálni, de azt hiszem ennek a világnak sokkal inkább a szeretetből fakadó erőkre van szüksége, ami tegyük fel nekem is van.
Ha belegondolok, eddig minden barátom életébe pont akkor csöppentem bele amikor szükségük volt valakire, akiknek kiönthetik a lelküket és újra talpra állhatnak. Én pedig ott voltam, meghallgattam őket, erőt adtam nekik és reményt… reményt, hogy minden jó lesz! 
Amikor ezt végig gondoltam, akkor tudatosult bennem, hogy tényleg lehet valami ebben az angyal dologban.

Azóta pedig egyfajta “hivatásként” segítem a körülöttem lévőket. Hagyom, hogy kiadják magukból azt ami nyomja őket a lelkük legeslegmélyén és próbálom megértetni velük, hogy miért is kell átélni ezt a fájdalmat, majd rábírom őket, hogy velem együtt higgyék el: MINDEN JÓ LESZ!

Most, kedves olvasó, nyugodt szívvel nézhetsz engem bolondnak, aki valamiféle angyalnak hiszi magát. Lehet, hogy ez az egész csak kamu. De ha kamu is, nem jobb így élni, hogy azt hiszem magamról, hogy képes vagyok emberi lelkeken segíteni, helyrehozni őket? Hiszen ezáltal mérhetetlen szeretet adok ki magamból és a tripláját kapom vissza.
Számomra pedig az emberi élet egyik legmeghatározóbb célja a szeretet és a boldogság elérése. Így pedig azt hiszem jó úton vagyok! 

image

Ma van a tolerancia világnapja… ezzel kapcsolatban kapcsolatban két dolog jut most az eszembe:
1.: Leírhatatlanul hálás vagyok a barátaimnak a környezetemnek, hogy ilyen szinten mélységes szinten toleránsak velem, elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem a nemi identitásom, hanem a jellemem ami fontos számukra, és emiatt szeretnek. KÖSZÖNÖM!!!
2.: Hihetetlenül bízom abban, hogyha eljön az idő, hogy a családomnak is bevalljam azt, hogy lány helyett egy csodálatraméltó fiút szeretek, lesz bennük elég tolerancia, mérlegelni fogják, hogy milyen nehéz is lehetett ezt lerendezni magamban és elfogadják, tiszteletben tartják, hogy így is ugyanaz vagyok, akit eddig ismertek és szerettek.

Soraimat egy elgondolkodtató idézettel zárom:
Az emberek sosem tudnak nem szeretni, csak megtanulnak máshogy érezni.” - Az igaz szívvel c. film

Az álmokat tekintve legyetek naivak, hiszen a végén úgyis minden jó lesz,
A.