6

Hegedűs Dóra rejtőzködő ruhái

Hegedűs Dóra szeptembertől Erasmus-ösztöndíjjal a London College of Fashion diákja, ezt a kollekciót azonban az elmúlt félévben, az öltözéktervező szakirány másodéves hallgatójaként dolgozta ki. A résztvevő hallgatóknak itt szabás és anyagmaradék nélküli öltözéket kellett tervezniük, megadott méretű anyagból. 

…a darázsolásból és smokkolás technikájából inspirálódva, azt továbbgondolva, különböző felületeket terveztem, majd ezekkel formáztam az anyagomat. Ezeket a felületeket pedig igyekeztem funkcionálisan is használni, így a végleges darabon kapucnivá alakítható váll-részként jelenik meg.

A kialakított funkcionális megoldások mellett Dóra a fotók hangulatával is a rejtőzködés-transzformáció érzését szerette volna visszaadni. Ehhez jó partnernek bizonyult a fotó szakon diplomázó Hegyháti Réka. A cipőket a szintén MOME-hallgatóként végzett Káldy Juli kölcsönözte.

Dóra neve a divatban jártasabb olvasók számára a Wonderground egyik alapítójaként is ismerős lehet – a háromtagú csapat tavaly a Gombold újra! egyik különdíját nyerte el, ezt pedig a BP Shoppal közös munka követhette. Dóra emellett a Vígszínházban bemutatott Lumpáciusz Vagabundusz hallgatói jelmeztervező-csapatának is tagja volt, így azóta is kap felkéréseket kisjátékfilmekben és videoklipekben való munkára.

6

OK, here’s Deviantart!! She has Nepeta’s horns cause those are smaller and also she is **~~part neko!!!~~** But also Karkat’s when she’s yelling and Eridan’s when she is sad. Lol.

Things I do not know how to draw: Hambeasts and hands, welp. That jumping one took forever too, and you can barely see that tit bounce. Oh well.

OK THATS ALL OF THEM I GUESS…well actually someone else did HSG so, yeah.

Text
Photo
Quote
Link
Chat
Audio
Video