bbit

i never knew i could be sexually attracted to a nose but then i found out about richard armitage.

youtube
8 bit Naruto Shippuden intro 14 - Size Of The Moon

Általában fél pohár kasteel rouge elég ahhoz, hogy anyával mindenen vörös fejjel nevessünk. A többit nem kóstoltam még, remélem, a ciderrel nem lőttem nagyon mellé.

Vége a Gore-Texnek, itt az új szuperanyag

Most írják, hogy a Gore-Texnek annyi, lehet kidobni, mert itt az új outdoor ruhaanyag-forradalom. A gyapjút bolondítják meg úgy, hogy az egyszerre meleg, lélegzik, könnyű, és talán kávét is főz, bár ez utóbbit csak sejtem.

Hogy ez az új időszámítás kezdete, azt nem tudom, de a coloradói cég PR-osokon tuti nem spórolt: az milyen jól hangzik már, hogy ez lesz a “reset button for the industry”.

Amúgy azt ki gondolta volna, hogy a Gore-Texet 1969-ben találták ki? A hippik még Jimi Hendrix-koncertekre jártak, a hippi mászók kockás ingben másztak Yosemite-ben, a mérnökök pedig csendesen kifejlesztették az utóbbi 5 évtized hegymászását meghatározó anyagot.

lófaszt sem tudok én a világról,

ez az írás legyen azoké, akik még mindig kitartanak mellettem

csak annyit, hogy egész életemben semmit nem tudtam annál jobban tenni, mint elengedni.
a dolgokat, vagy ahogy a kezemben egy parizert, és egy tejfölös zsemlét fogva, lábaim közt egy veressel mondanám: dógokat.
a dolgok néha életek, állatok, emberek életei, szerelmek, tárgyak, sapkák, érések, szüzességek. pedig mindegyiket nehéz felégetni magad mögött. kutyát, nagypapát, jó barátot, a feleséged szemét, és a többit, ami annyira hétköznapi, hogy nem illik egy sorban emlegetni hozzátartozókkal és halott háziállatokkal.
koncentráltan, de kissé gyengén, több hónapos társadalmilag elfogadott kómából, azaz önpusztításból feltörve magyarázattal tartozom: a nyersség azért hiányzik belőlem, mert ma este teljesen váratlanul elsírtam magam futás közben. nem volt ez bőgés, lófasz sem volt egy igazi bömböléshez képest, csak pár könny. ami a fejemben végigfutott, az egy másik történet, amiről most nincs kedvem mesélni. maradjék annyi az utókorra, hogy le kellett állnom, sétálnom kellett, mintha szívószálon kaptam volna levegőt, ide és oda néztem, ahogy a könnyeknél szoktam, majd rájöttem, hogy én valójában egy kibaszott kemény gyerek vagyok és tovább futottam. arra koncentráltam, hogy egyik lábam kövesse a másikat és a rekortán csíkján maradjak.
az egész első bekezdés a könny nélkül, nyersen annyi lett volna: mivel eddigi életem során alig volt valamim (pénzem, ruhám, szerelmem /ne keverjük össze a szeretőkkel, még ha a vonal egy meghajlott nyálfonálnyi is/ és folytathatnám), ezért nem volt vesztenivalóm. akinek nincs semmije az pillanatok alatt képes bármit felégetni a háta mögött. ezért veszélyesek a társadalmi háromszögben nálam lentebb levő srácok (valahol én lehetek az a rossz ember, aki még jó), mert nincs mit veszteniük. abban a világban, ahonnan jövök, nincs olyan, hogy valami a tied. az a tied, amit megeszel, de az sem egészen, mert azért is tartozol valakinek.

mégis, ezek a könnyen felégetett dolgok, úgy tűnik, egész életemre velem maradnak. olyan vékony a kötelék köztem, és az elengedett dolgok között, hogy azt csak úgy lehet látni, ha az ember embert néz. ezért okádik az ember a vécébe másnaposan, ezért riad fel éveken át halálfélelmében, ezért nem tud adni szerelmet csak a legösztönösebb módon, és ezért nem hiszi, hogy képes bárki is szeretni azt, ami akkor van, amikor. az emberek különböző spirálokba esnek, amelyeket most felesleges is részletezni, mert annyi van belőlük, hogy még ötszáz év múlva is erről szól majd az irodalom. ezen elv alapján felesleges  folytatni a semmit is.

maradjék minek maradnia kell.

még kamasz voltam, és amikor kamasz voltam, annyira szegények voltunk, hogy ha két nadrágom volt, akkor hetekig hálálkodtam, kinek kellett. fene tudja melyik nap melyik kopott kecskeméti délutánján rúgtunk be a kőbányaitól, és a vasútőrök elől menekülve, a szurokkal bekent kerítésen átugorva beakadt a nadrágom, ami az ülepemnél elszakadt. ahogy szaladtam, tudtam, hogy az év végéig megint egy nadrágom marad, de akkor - teljesen ellentétes magatartást tanúsítva a ma kora esti futásommal - nem sírtam el magam.

egy hosszabb történetben hosszabban és szebben írtam azokról a sárga kiskacsákról, akik egy hajnali fagyban meghaltak szabadszálláson, és amikor gyermekként a testvéremmel rátaláltunk a sok kis élettelen, egymás mellet elterülő szivacsdarabkákra, és a mellettük idegesen hápogó anyjukra, akkor elástuk őket a hátsó kertben. azt hiszem, tényleg szépen megemlékeztem róluk, de sajnos azt a történetet most nem tudom ide másolni.

még ugyancsak kecskeméten volt egy időszak, amikor otthagytam a főiskolát és egy boltban dolgoztam, vagy talán még középiskolás voltam, nem tudom. sokáig nézegettem zsófit, akiről most többet nem mondok el. egy este valahogy sikerült mellé keverednem, és egy rövid, tényleg nem hosszú beszélgetés után válaszút elé állítottam. vagy megcsókolhatom, vagy elmegyek a picsába. végül engedett, bár soha nem lett az enyém. talán egy hetet, másfelet, kettőt lehettünk együtt. ez idő alatt, ha kétszer-háromszor láttam. nyár volt, és én a nyarakat szabadszálláson töltöttem. zsófiék elmentek valami másik vidéki helyre. egyszer sírva hívott fel, hogy ha kecskeméten leszünk, találkozzunk. kíváncsi voltam, mi történt, elmondta, hogy ádám, egy gyönyörű, szinte lányarcú fiú, akiben annyi élet volt, mint hatszáz másban, felmászott egy kurva nagy villanyoszlopra, és agyonütötte az áram. ott lógott lefelé, míg ki nem ért, akinek ki kell, és le nem szakította onnan hamutestét.

és így ment ez mikivel, a kiskutyámmal, akit százkét, vagy százegy (utólag százötre emlékszem) forintért vettem öt évesen, így ragad hozzám megannyi felégetett szerető, akikről soha nem fogok írni, és mélyen bennem van egy este, amikor - a felettünk álló áldja meg a kezem - kis híján megöltem egy hozzám testvérként kötődő embert.

így folyik el minden, mintha nem is lett volna.
nem tudom, hol érzem őket, hova kell tapintanom, ha meg akarom őket fogni. van annak helye egyáltalán, ami már nincs?
mondtam én, lófaszt sem tudok a világról.
csak elengedni, de azt nagyon, mintha bármi is fogná kezem.

nah!

még a végén lehet, hogy tök izgalmas lesz minden ebben az évben :)))))

a kihívások jó dolgok, én meg szeretek élni velük és jól csinálni. a visszajelzések szerint úgy van, ez meg külön jó.

drukkoljatok a továbbiakban is, bár lehet, hogy ezt a posztot is úgy leszarjátok mint a többit :D

*sigh* I know at least two fairly decent German RPG Maker horror games I’d like to see Mark play, but, well, they’re German, and I really have enough projects running to translate those. (Especially since one of them has so many branches with different text it’d be the horror to do so.)

The games in question are Agoraphobia (by Maister-Räbbit) and Neun (by Tasuva). Really wishing someone would translate them. Not just for Mark, but for everyone who loves those kinds of games. They may not be the best, but they’re goooood.

please dont worry its not like. i hav slept bbits and pieces. i jst. am bad at sleeping. ive probably got at least a couple of hours per night. i just need to last two periods and a personal review tomorrow and maybe ill rearrange the personal review tomorrow bc im sure luisa will understand