tudom, hogy afrikában éheznek,

de én most kidobtam egy harapás után egy répatortát, mert mazsolát találtam benne :-/

İnsanat bahçesinde Afrikalı küçük kız beyazlar tarafından beslenirken. Belçika, 1958

Derilerin rengi farklı olan Afrika kökenli insanlar, ülkelerini sömürge haline getiren istilacı beyazlar tarafından esir alınıp, Avrupa’da evrimin kanıtı olarak kafesler içinde dolaştırıldı. Kafeslerine ekmek atıldı. Kimi esir olarak yaşamayı sindiremeyip intihar etti. Bu, hayvanat bahçelerindeki hayvanları anlamanız için sadece bir örnek…


Nyolc

Nyegle megevett mindent amit az asztalon látott és lehúzta a maradék piát. A volt gimis szerelmére gondolt, akkor volt utoljára ilyen boldog amikor egyszer véletlenül rányitott az öltözőben. Majd ezekkel a gondolatokkal elaludt a padon.

Bár továbbra is tisztázatlan maradt a tény, hogyan is kerültek Madagaszkár szigetére, az a megfigyelésük, miszerint tornádó közeleg az óceán felöl, helyénvalónak bizonyult. Egyvalamit azonban nem láthattak, egy kis halászhajót a hullámok közt hánykolódni, illetve a fedélzet korlátjába kapaszkodó tagbaszakadt kínait, a hóna alá kapott – szintén hánykolódó – öregasszonnyal. Ő volt Róza néni.

Három nappal ezelőtt indultak útnak Dél-Afrikából a szebb napokat is látott hajóval, ő és a férje Kelemen. Róza néni sosem szeretett hajón utazni, ugyanis tengeribeteg volt, de férje meggyőzte, nem volt más választás. A rakományt ugyanis valahogy, a legnagyobb titokban Kínába kellett szállítani, a légiközlekedést Kelemen így hamar kizárta.

Kelemen bácsi kvantumfizikus volt. Miután a még fiatal Rózát ’76-ban megszöktette a Vörös Szeráj nevű bordélyból, az Egyesült Államokban találták magukat. Kelemen hamarosan tanítani kezdett a Princeton-on, majd sok év után épp a nyugdíjazása napján hazament és annyit mondott:

-       Róza, csomagolj!

Ekkor érkeztek Dél-Afrikába, annak is egy utolsó városkájába, ahol Kelemen levonult a pincébe és onnan 5 évig szinte ki sem jött. Egy napon aztán diadalittas arccal megjelent, telefont ragadott és ékes mandarin nyelven társalgott úgy 3 percig. Miután Róza megkérdezte, mi volt ez és honnan ismeri a kínai nyelveket, Kelemen ismét csak ennyit mondott:

-       Róza csomagolj!

Indulás előtt még megjelent váratlanul egy Wong nevű figura, aki 60 éves kora ellenére 130 kiló színtiszta izom volt. Róza igyekezett megtudakolni, pontosan mi is történik körülötte, de Kelemen csak a kihajózást követő napon ültette le és avatta be a részletekbe.

-       Rózám! Ez egy csempészhajó. A rakományunkat próbáljuk meg Kínába vinni, ahol annyi pénzt fogunk kapni érte, hogy életünk végéig nem lesz gondunk. – kezdte ezzel a furcsa nyitánnyal a 84 éves Kelemen. -  Te úgy tudod, hogy kvantumfizikát tanítottam a Princeton-on. Ez részben igaz is, de időm legnagyobb részét az USA titkos megbízásával töltöttem, amelynek célja egy időgép kifejlesztése volt. Nem mondhattam el, gondolom megérted.
-       Meg. – nyögte ki Róza, aki közben azon törte a fejét, hogy hol volt ő közel 40 évig.
-       Na. Az a helyzet, hogy itt van.
-       Mi?
-       Az időgép. Lent a hajófenékben.
-       ?
-       Szóval én rájöttem, hogyan is kell megcsinálni, de ezeknek nem volt kedvem. Azért utaztunk Afrikába, hogy inkább magam alkothassam meg titokban. És kész! Érted Rózám, kész!?
-       És most megyünk Kínába Kelemen?
-       Igen. Itt van ez a Wong barátom, őt a CIA-től nyugdíjazták, de amúgy kínai ügynök. Ő segít nekünk odavinni, ahol már várnak ránk a sok pénzzel a vevők. Megbízatása, hogy vigyázzon a készülékre és ránk. Ebben a sorrendben.

Aznap éjjel Róza nem tudta lehunyni a szemét. Azon gondolkodott, hol volt ő közel 40 évig, amíg Kelemen titkos küldetésben dolgozott. Miután ébren volt, tökéletesen és tisztán hallotta, ahogy éjjel Kelemen felül az ágyán és ennyit mond:

-       Bazdmeg Róza!

Kelemen ezekkel a szavakkal foglalta össze az eljövendő pillanatot, amikor is jobblétre szenderült. Róza egyetlen újdonsült barátjához, Wonghoz szaladt, aki gyors mérlegelés után Kelement behajította a vízbe. Onnantól ő már csak veszélyforrás volt.

Másnap Madagaszkár partjainál elkapta őket a tornádó és a csempészhajó kapitánya abba a döntési helyzetbe került, hogy vagy megkockáztatja továbbvinni a ladikot és talán meghalnak, vagy a legközelebbi partot megcélozza és talán lebuknak.

Az utóbbi mellett döntött és a tomboló viharban a part felé fordította a hajót. Épp Bolyt Mihály, volt utcai performansz művész irányába.

nyissátok ki a szemeteket!

Nem tudom mennyire tudjuk, hogy sok embert ki kell írtani a nyugatiak szerint, mert a Földön nagyon sokan vagyunk. (szerintem az AIDS is, az Ebola is mesterséges kórokozók, AIDs gyógyszert Afrikának nem adnak, Ebola ellen az Afrikaiak szervezete “nem reagál”) . Az amerikai képződmény Boko Haram pont Afrika legsűrűbben lakott országában jött létre, így ürügy van a nigériai embereket lebombázni, és most Kamerunba tesz át őket Amerika, hogy ott is ölje AMERIKA a civileket, szerintem véletlenül a Boko Haram is “kakifátus”t fog kiáltani és Kamerunon túl is átterjed. Nigéria megfelelő hely, mert újabb olajmezők vannak, pont az ország északi részében, melyben pechükre muszlimok laknak, és a legnépesebb afrikai ország. Az amerikaiak szerencséjére, és a muszlimok pechére, sok muszlim él ott azért lehet az iszlámra fogni.

Ben şimdi seni özlemeye başlarsam,

hiç gitmediğim ülkeler gelir aklıma..

havana’ya giderim mesela..

puro yakılır, yıllara dayanan ambargonun karşısında. 

afrikalı bir çocuk olurum, henüz kalbi kararmamış

mısır’da bir günahsız. 

venezuela’ya yeni bir başkan adayı.

yüreğim taşınır şam’a aniden. 

gözlerimizin tayini çıkar, Irak’a, 

gönülden ırak bırakılmış olmanın dışında.. 

ben seni özlersem .. 

ateşe verilmiş başaklar gelir aklıma,

kalbim yorulur şimdilerde, damarlarına kan taşımaktan.

ben seni özlemeyeyim iyisimi,

bir sigara yaksam kafi.

ismet baygın

Ankara’da ne kadar çok Afrikalı var lan. Kelt haçı dövmesi yaptırıp beyaz ırkçılığı mı yapmaya başlasak?

Ku Klux Klan Ankara. Çok yakında…

ez a habzó szájjal való bölcsészezés annyira elkeserített a mai napon, hogy most jött el az a pont, hogy még csak poénkodás szinten sem tudok már lassan rajta mosolyogni; őszintén remélem, hogy az igazi köpködő “bölcsészezőknek” legalább fél millió forintos havi fizetése van és dolgoznak már egy elfogadható és működőképes megoldáson, hogy megállítsák a rákot, az AIDS-et, vagy az éhezést Afrikában - egy ilyen személlyel szemben ígérem, hogy majd egy darab szarnak fogom érezni magam, amikor épp savaz

de most tényleg, fejezzétek be az ilyen szintű kurvaanyázást, emberek, mert rettenetesen el tudtok szomorítani vele

Şu haberleri izleyip de sinir hastası olmayan insanlar sağlam iradelidir.

Bu nasıl haberler ne hale geldi bu ülke ya. Yok Türk kaptan afrikalı kaçakları denize attı yok suriyeliler bilmem nerde. Nasıl haller bunlar ya tiksinç vicdansızca.

Hayatımda gördüğüm en karanlık ve aynı zamanda en renkli mekan..
Dünyanın en güzel gözlerine sahip kürt çocukları,çingeneler,ayyaşlar,travestiler ve afrikalılarla bir arada yaşayınca, sabahları uyandığınızda pencereden şöyle bir ses gelebiliyor:
- eeea,ööa…bak ayşe teyze..(arada şarap içer) tamam evet ben hırsızım, mesleğim hırsızlık (yine içer bu) ama komşularımın malını hayatta çalmam…
sonra siz balkondan bakarken yoldan geçen bir adam eğer üst komşunuzu tanıyorsa,ona eliyle bir selam gönderiyor ve komşunuz da bu selama jest olarak kültablası içinde sarılmış, oturduğu yerden fosur fosur tütmekte olan bir takım kokulu bitkileri sepete koyup aşağıya sallayarak ikram edebiliyor.. adam bir nefes çekip teşekkür edip,siz camdan dumurla bakarken yoluna devam edebiliyor… 
Ayrıca duvarlarında çok temiz bir şekilde, özel olarak tabelacıya yaptırılmış 
"çöp atanın anasını s***yim" gibi yazıları görebileceğiniz nacizane yerlerden birisidir Tarlabaşı..

Sömürgeler çağında, psikiyatrlar, afrikalıların aşalığını ispat için bilimsel teoriler kurarlar :

— Sömürge halkının beyni gelişmemiştir, onlar görünüşte insandır sadece, kadınları da ciddiye almamak gerek. İnsanlık demek burjuva demek. Avrupa yetişkin ve erkek burjuva.

Ne ilmi bir insaniyetçilik ?!!

Cemil Meriç
Mağaradakiler

Introduction week

A mai postban nem lesznek képek viszont annál több videót osztok meg veletek.

A múlt héten ismerkedtünk egymással a sulival meg a tanárokkal. Meg volt sok workshop. :) Kedden például festő kurzus volt és nagyon jó.Csütörtökön és pénteken pedig vendég előadónk volt Dél-Afrikából.

Az előadó Hannes Bernard azt találta ki, hogy az icebucketchallenge, harlemshake (és barátai) baromságokhoz hasonlóan alkossuk meg saját stunts-kat, meme-ket csoportokba állva.  Nagyon jók születtek. Egyet, kettőt be is mutatok.

A mi koncepciónk az analóg üzenetküldésre irányult és #forgetyourphone kulcsszóra hallgat. Azt teszteltük mi történik ha kis papírrepülőkre írt üzeneteket dobunk idegen emberek közé. Válaszolnak-e, megcsinálják-e a feladatot ami rajta van, vagy ignorálják, lehet-e így kommunikálni, kapcsolatot teremteni vagy csak szórakozni?

Itt tudjátok megnézni: Video 1, Video 2, Video 3

Igazából ez nem tekinthető stunt-nak, nem funkcionál úgy, viszont jó kis kísérlet volt, jókat tapasztaltunk, nagyon aranyosak voltak az alanyok.

Az egyik csoport úgy gondolta, hogy szintén a túlzott mobil használatra reflektál és ez ellen akar tenni valamit. Kicsit radikálisabb módszerekhez folyamodtak. :) Ahogy ők fogalmaztak: Ugye veled is volt már, hogy valakivel beszélgetsz és ő a szemedbe se néz, csak nyomkodja a telefonját és ühömmöl, meg bólogat?Ugye, hogy te is tiszta ideg leszel ilyenkor? Itt a megoldás.

Nekem ez nagyon tetszett. Nagyon támogatom. :)

#phoneslap

Egy másik csapat a hihetetlen mértékű selfizésre talált ki egy szemtelenül egyszerű gag-et. :)

#unselfi

Ez pedig az egyik kedvencem. Erről azt kell tudni, hogy a holland diákoktól jövőre elveszik az állami támogatást vagy legalábbis nagy mértékben csökkentik, így megnehezítve a továbbtanulást a felsőoktatásban. Ez ellen lázadtak fel a diákok és egy nagyon személetes és hatásos kampányt alakítottak ki.

A lényege, írd fel egy cetlire neked mit jelent ez, mit vonnak meg tőled és húzd le a wc-n. No meg persze vedd fel és oszd meg.

Flushed Future

Szóval így telt a hetem. Nagyon jó és izgalmas volt. A suli kedden kezdődik. Már várom! :)

Text
Photo
Quote
Link
Chat
Audio
Video